Sok olyan jelzést ismerünk, aminek a pontos korát eddig még nem sikerült meghatározni, így a jelzett tárgy koránál a stílusjegyekre kell hagyatkoznunk. A pontosabban beazonosítható jegyek segítségével azonban könnyen felállíthatunk egy időrendet. Az evőeszközök stílusának fejlődését, egy-egy végződés, vagy másként mondva nyéltípus megjelenését követhetjük nyomon az alábbi képen:
Balról jobbra haladva:
a, stancába vert enyhén lekerekített lándzsavég, Pest, 1800 körül
b, nyelv alakú vég, Pest, 1815 körül
c, lándzsavég gombbal, Győr 1830
d, korai hegedűtok-vég, Losonc 1835 körül
e, szárvég, Körmöcbánya, 1841-1850
f, variációs hegedűtok-vég, Budapest, 1872 után
g, hegedűtok-vég, Budapest, 1872 után
h, udvari, vagy másképpen strasszburgi forma, Bécs, 1872 után
A XIX. század elején a lándzsavég volt a legnépszerűbb. Legtöbbször gomb nélkül. Az 1830-as évekből még bőven találkozni a típussal.
Később a kerek, csepp, vagy nyelv alakúak terjedtek el leginkább. Az 1820-as évektől az 1860-as évekig jellemző.
A közfelfogás által biedermeiernek tartott a merítő és a szár határán gombot viselő hegedűtok formából (g típus) főként csak az 1850-es évek utánival találkoztam.
