Az hazai ezüst evőeszközök többségén kétféle, acél beütővel készült ötvösjegy található. Ezek egyike, a mesterjegy a tárgy készítőjére utal (neve, vagy gyakrabban monogrammja szerepel rajta), másika fémpróba, a város céhe által beütött jel, mely a XIX. századra minden esetben jelöli az ezüst finomságát. (Legtöbbször egy 13-as szám szerepel rajta). Illetve igen elterjedtek a kombinált jegyek, melyek a finomság mellett utalnak a céh székhelyére, vagy ezen felül évszámot is tartalmaznak.
Előfordul, főleg a korábbi, illetve az erdélyi tárgyakon, hogy csak egy jel, a készítő jele szerepel a tárgyon, illetve léteznek különféle mellékjegyek. Ezek legytöbbször évszámbetűk, vagy városnevek.
MAgyarországon a középkortól 1867. január 1-jéig az ezüst finomságát latban mérték. Színezüstnek a 16 latosat vették. Az evőeszközökön leggyakrabban előforduló 13 latos jelzés szerint a tárgy 13 rész ezüstöt és ötvözőanyagként 3 rész rezet tartalmaz. Ez 812 ‰ finomságúnak felel meg.
Az ezüstről, illetve az ötvösjegyekről Pallai Sándor Nemesfém ipari zsebkönyve, Kőszeghy Elemér: Magyarország ötvösjegyek a középkortól 1867-ig, illetve P. Brestyánszky Ilona: A Pest-Budai ötvösség című műve ad eligazítást. Közülük Kőszeghy könyve az ezüstjelzések Bibliája. Jelenleg Grotte András a téma legjelesebb kutatója. Sajnos publikációinak összefoglaló művével még nem találkoztam
