A borgyűjtők között van, akiket az úgynevezett palackgyűjtőknek nevezzük. Ők azok, akik a borospalackokat, mint ipartörténeti emlékeket kezelik. Számukra a palack külsejének megőrzése a legfőbb feladat. Kevésbé számít a palack tartalma. Ők nem tehetik a palackokat túl nedves pincébe, nehogy sérüljön a címke és ördögtől valónak tartják a borok újradugózását, mert azzal elveszti az eredetiségét. Kétségtelen tény: nincs olyan szervezet, "hiteles hely", ami gyűjtők számára hiteles módon dugózná újra a palackokat.
A borgyűjtők másik csoportja számára a beltartalom az igazán fontos. Örökké azonban nem védi a bort a dugó. Ideig-óráig segíthet a palack nyakának leviaszolása, azonban ez is képes átvérezni. Amikor már szintcsökkenést, dugóvérzést indokolatlan sötétedést tapasztalunk, akkor már késő. A dugó nem véd már megfelelően. Semmi más nem segít, mint az átdugózás.
Egy minőségi dugó képes akár több, mint negyven éven át is tartani, de ez ritka kivétel. Sokszor alig húszéves borok dugója elporlad a kinyitáskor.
Az alábbi képeken 1966-os és 1976-os palackok átdugózása látható.
A borok végig megfelelően voltak tárolva. A '66-os palacknál érdemi szintcsökkenés volt tapasztalható. Az újradugózás természetes velejárója, hogy csak saját fogyaztásra szánt tételeknél alkalmazható, mert többé senki nem fogja hiteles palackként megvenni őket. Ha nem dugozzuk őket újra, akkor viszont menthetetlenül megsemmisül a benne lévő bor.
1 1966-os és 3 1976-os palackot dugóztam át. Mindet megkóstoltam. Egyikük kitűnő állapotban van. Kettő elmegy, a legöregebb viszont túloxidált. Az édesség és a savak szépen megmaradtak. A szintet fele rész 2019-es Tóth Ferenc-féle édes leánykával, fele rész tiszta szesszel töltöttem fel.
