2024. április 6-án a Corinthia szállóban muzeális aszúkóstolón vettünk részt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyenek a Grand Tokaj által őrzött muzeális nagy aszúk. Ráhangolódásként előtte tartottunk egy tokaji kóstolót, ahol felbontottunk két régi palackot is: egy 1972-es száraz szamorodnit és egy 1993-as 3 puttonyos aszút. Mindkettő elég jó karban volt. Öregedésnek egyik borban sem volt nyoma. A szamorodni feszes, savanykás szavszerkezettel és szalmasárga színével kortalannak tűnt, bár a pörköld diós és hordós, ászkolt aromákat hiányoltam belőle. A 3 puttonyosban megvolt a kellő édesség és harmónia. Ez utóbbinál meg is állapítottuk, hogy mennyit számít egy aszúnál az évjárat, hisz ez a bor sokkal nagyobb élményt nyújtott, mint korábban 1990-es, vagy '91-es, akár magasabb puttonyszámú borok. Vissza is adta a reményt, hogy érdemes régi aszúkat gyűjteni (még ha nem is férnek már sehová :) ) A nagy kérdés tehát az volt, okoz-e ahaélményt egy bizonyítottan a legjobbak közül való régi aszú? Illetve mennyire hasonlít az ízviláguk a kereskedelmi forgalomból származó, kamrákban, családi házak pincéiben őrzött tételekhez.
A Winelovers kóstolót Ripka Gergely tartotta. Összesen hét tételt kóstoltunk. Kettő friss (2013, 2017) és öt muzeális aszút (1940 6p, 1956 5p, 1963 ae, 1972 e, 1983 5p)
Kivetítővel és szakszerű kommentekkel, analitikákkal ellátott előadást hallhattunk. A kóstoló adagokat nem mérték ki. Szemre öntötték. Kb 1, legfeljebb 1,5 cl juthatott a Halimbán készült aszús poharakba. Ez nagyjából két jól beosztott félkortyra volt elegendő.
Mivel nem vagyok képzett borkóstoló, ezért jegyzeteket nem készítettem. Inkább az élménynek próbáltam átadni magam.
1940 6p: meglepő módon még némi citrusosságot is felfedezni véltem benne. Kitűnő karban van!
1956 5p: az egész sor egyértelműen leggyengébb tétele. Ez volt a legkevésbbé édes. Sőt, határozottan kesernyés ízei voltak. Ezzel együtt természetesen ez is vibrálóan gazdag ízvilágú borcsoda.
1963 ae: számomra talán ez nyújtotta a legnagyobb élményt. Kb 260 gramm/ liter maradék cukra van. Az ilyen bor, bár természetesen társaságban is érdmes kóstolni. Annyira elvonja az ember figyelmét, hogy megszűnik számára a külvilág.
1972 e: 445 gramm/ liter maradék cukor
1983 5p: mint minden tételnél, itt is jelen voltak a dohányos ízjegyek, amelyeket többször olvastam tokaji kóstolókon, de a saját palackjaimban nem éreztem ennyire határozottan.
Muzeális aszút kóstolni mindig nagy élmény! Most sem volt ez másképp. Mindenkinek szívből ajánlom! Különösen, ha szakemberek által megvizsgált minőséget ihat az ember. Minden borra jellemző volt a lehengerlően nagy illat (talán az '56-os kivételével) és a nyelvet bizsergető kellemes savszerkezet, a végtelen lecsengés. Az általam korábban kóstolt, rosszul tárolt aszúkban oly gyakran feltűnő kátrányosság szerencsére sehol nem uralkodott, legfeljebb nyomokban, fűszerként jelezte néhol e borok korát.
