Az elmúlt egy évben - három tételben - összesen 17 palack egervines muzeális bort vettem. Palackonként 6-7.000 Ft közötti áron. Ezt gondoltam nem árt megosztani, mert nincs sok nyilvános adat arról, hogy milyen áron is cserélnek gazdát. Nyilván nincs nagy kereslet azokon az árakon, amit bizonyos portálok hirdetnek.
Közülük két menetben 13 palackot átdugóztam, és átdugózáskor meg is kóstoltam őket. Két fontos tapasztalattal lettem gazdagabb. Az egyik, hogy nincs választás, ha valaki tényleg bort gyűjt és nem palackot, akkor nem most, de legkorábban tíz évvel ezelőtt át kellett volna dugóznia őket! A másik tapasztalat, hogy hatalmas lutri ilyen korú borokat venni. 
Legutóbb a fenti képen látható kilenc palackon végeztem el ezt a beavatkozást. A hiányzó folyadékot 3/4 rész félédes feldebrői olaszrizling (Hárs pince, Gecse István) és 1/4 rész 80%-os tisztaszesz keverékével töltöttem fel. A 9 tételből elvileg 8 édes volt és csak egy félszáraz, ráadásul ez egy kellőképp semleges ízű bor az egri borvidékről, tehát jó választásnak tűnt.
Kivétel nélkül minden dugó dögrováson volt. Az egyik bele is esett a palackba, ennek a bora túloxidált, menthetetlen, csak kegyeletből nem öntöttem (még) ki. Majd ráérünk egy kóstoló során rituálisan megszabadulni tőle. Az igazi és sajnos elég kellemetlen meglepetést az okozta, hogy a 8-ból mindössze kettő bizonyult valóban édesnek. A többi ízérzetre inkább félszáraz és félédes határán billegett! Éppen csak megszagoltam és megkóstoltam a borokat, nem szellőztettem, tehát komoly kóstolójegyet sem tudok produkálni, de azt meg kellett állípítanom, hogy míg a két édes palack jó, illetve kitűnő állapotban volt, az összes többi nagyon nem. Nyilván felmerül a tárolás kérdése is. Az eladó szerint pincében voltak végig. Az édesség hiánya önmagában nem is okozott volna csalódást, de emellett a borok kesernyés, kátrányos, illetve a félszáraz káposztás íz és illatjegyekt mutatott.
Arra ez a pénzköltás minden esetre jó lehet, hogy mások tanuljanak belőle. Csak óvatosan az öreg borok gyűjtésésvel! Már korábban elhatároztam a tapasztalatok hatására, hogy csak olyan tételt veszek meg a jövőben, ahol vélelmezhető a helyes tárolás, de ez a tapasztalat azt mondatja velem, hogy még az sem garancia semmire.
A fenti képen a filléres kis dugózóm látható. A dugókat előzőleg fel szoktam főzni, mert attól megpuhulnak és csak úgy tudom őket belenyomni a palackba. Kézi karos dugózóval nyilván nagyobb erőt lehet kifejteni és úgy a technológiai előírásoknak megfelelően dugózni. A felfőzőlé mindig sötétbarna lesz a dugókból kijövő impregnáló szerektől. A palackok nyakát méhviasszal, vagy aszúk esetén spanyolviasszal zárom.
