Ezüstkanál

2024. április 6-án a Corinthia szállóban muzeális aszúkóstolón vettünk részt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyenek a Grand Tokaj által őrzött muzeális nagy aszúk. Ráhangolódásként előtte tartottunk egy tokaji kóstolót, ahol felbontottunk két régi palackot is: egy 1972-es száraz szamorodnit és egy 1993-as 3 puttonyos aszút. Mindkettő elég jó karban volt. Öregedésnek egyik borban sem volt nyoma. A szamorodni feszes, savanykás szavszerkezettel és szalmasárga színével kortalannak tűnt, bár a pörköld diós és hordós, ászkolt aromákat hiányoltam belőle. A 3 puttonyosban megvolt a kellő édesség és harmónia. Ez utóbbinál meg is állapítottuk, hogy mennyit számít egy aszúnál az évjárat, hisz ez a bor sokkal nagyobb élményt nyújtott, mint korábban 1990-es, vagy '91-es, akár magasabb puttonyszámú borok. Vissza is adta a reményt, hogy érdemes régi aszúkat gyűjteni (még ha nem is férnek már sehová :) ) A nagy kérdés tehát az volt, okoz-e ahaélményt egy bizonyítottan a legjobbak közül való régi aszú? Illetve mennyire hasonlít az ízviláguk a kereskedelmi forgalomból származó, kamrákban, családi házak pincéiben őrzött tételekhez.

A Winelovers kóstolót Ripka Gergely tartotta. Összesen hét tételt kóstoltunk. Kettő friss (2013, 2017) és öt muzeális aszút (1940 6p, 1956 5p, 1963 ae, 1972 e, 1983 5p)

Kivetítővel és szakszerű kommentekkel, analitikákkal ellátott előadást hallhattunk. A kóstoló adagokat nem mérték ki. Szemre öntötték. Kb 1, legfeljebb 1,5 cl juthatott a Halimbán készült aszús poharakba. Ez nagyjából két jól beosztott félkortyra volt elegendő.

Mivel nem vagyok képzett borkóstoló, ezért jegyzeteket nem készítettem. Inkább az élménynek próbáltam átadni magam. 
1940 6p: meglepő módon még némi citrusosságot is felfedezni véltem benne. Kitűnő karban van!
1956 5p: az egész sor egyértelműen leggyengébb tétele. Ez volt a legkevésbbé édes. Sőt, határozottan kesernyés ízei voltak. Ezzel együtt természetesen ez is vibrálóan gazdag ízvilágú borcsoda.
1963 ae: számomra talán ez nyújtotta a legnagyobb élményt. Kb 260 gramm/ liter maradék cukra van. Az ilyen bor, bár természetesen társaságban is érdmes kóstolni. Annyira elvonja az ember figyelmét, hogy megszűnik számára a külvilág. 
1972 e:  445 gramm/ liter maradék cukor
1983 5p: mint minden tételnél, itt is jelen voltak a dohányos ízjegyek, amelyeket többször olvastam tokaji kóstolókon, de a saját palackjaimban nem éreztem ennyire határozottan.

Muzeális aszút kóstolni mindig nagy élmény! Most sem volt ez másképp. Mindenkinek szívből ajánlom! Különösen, ha szakemberek által megvizsgált minőséget ihat az ember. Minden borra jellemző volt a lehengerlően nagy illat (talán az '56-os kivételével) és a nyelvet bizsergető kellemes savszerkezet, a végtelen lecsengés. Az általam korábban kóstolt, rosszul tárolt aszúkban oly gyakran feltűnő kátrányosság szerencsére sehol nem uralkodott, legfeljebb nyomokban, fűszerként jelezte néhol e borok korát.

Régóta és szenvedélyesen gyűjtöm az aszúkat. Az utóbbi időben egy Facebook csoportnak hála egyre többet vettem belőlük. Már megtelt az amúgy szűkös tárolókapacitásom is. Azonban ritkán bontottam fel belőlük, így nem is volt pontos képem arról, hogy mibe fektetek annyi pénzt.
      S bár "Minden tisztességes zászlóaljban van ellátmány...nem zabáljuk fel (isszuk meg) a készleteimet"
Ideje volt egy kóstolót tartani. Öten gyűltünk össze. Most kifejezetten olyan palackokat válogattam, amiről sejtettem, hogy megfelelően tárolták. Egyik címke sem volt kifakulva (már, amelyiken volt), többön látszott, hogy pincében tárolták. A folyadékszint, üledék és szín is rendben levőnek tűnt.

Íme a kóstoló sor:


2000-es száraz szamorodni:
Színe tiszta, üledékmentes, világos borostyán.
Illata megosztó, van, aki szerint isteni illattal indult, de ez idővel tompult. Más szerint savanykás. Szerintem markáns, szúrós furmintillat.
Íze egyértelműen savhangsúlyos, teste nem elég nagy ehhez a savanyúsághoz. Nincs komoly és változatos ízmélysége, de a bor még egyértelműen élő. Nem jellemzőek az öreg ízek. Zsíros étel mellé még fogyasztható.

1993-as édes szamorodni:
Gyönyörű bronzszínű, sötét borostyán, apró sötétbarna szemcsék úszkálnak benne.
Illata zárkózott, nem kifejezetten tokajis, van, aki szerint inkább madeirára emlékeztető.
Édessége inkább a félszáraz és a félédes határán mozog. Diós ízű. Savhangsúlyos, különösen a nyelv hegyén. Jó állapotban lévő bor, érződik ugyan rajta az idő, de a szerkezete egyben van, nincs jele komoly hanyatlásnak. Idős borok között kifejezetten az élvezhetők között van.

1990-es 3 puttonyos aszú:
Színe mint az előzőé, 
Illata elsőre nem túl intenzív és nem is túl hízelgő, kvászos, némi konyakosságot, illetve mazsolát véltek felfedezni a társaim. Botritiszt senki, tokaji jelleget csak egyikünk érzett benne.
Vékonyabb testű, mint az édes szamorodni, édességéből sokat veszített. Ez is inkább félszáraz és a félédes határán mozog. Sava erőteljes. Egyikünk érzett némi kátrányosságot is. 

1983-as 4 puttonyos aszú:
Színe sötét, csokoládés-barnás, már-már átlátszatlan. 
Illata meglepő módon gyümölcsös, tokajis, bár nem túl intenzív.
A cukra ennek is érezhetően alacsonyabb, mint egy 4 puttonyostól várnánk, Inkább édes szamorodninak felel meg. Bár a savak itt is hangsúlyosan jelen vannak, ez a bor harmonikus. Az eddigi legjobb a sorban. Van, aki a korty végén ugyan egy kis csípősséget vél felfedezni. Korához képest egész jó állapotban van.

1975-ös 5 puttonyos aszú:
Színe barnás, de világosabb az előzőnél. Kissé homályos, de látható lebegő szemcsék nincsenek. 
Van, aki számára friss az illata, de a többség szerint inkább zárkózott. 
Hatalmas teste van, olajosan hömpölyög a pohárban és bár ez sem éri el az öt puttonyostól elvárt édességet, azért kellemesen édes ízérzetet ad. Mogyorós, diós, csokoládés ízek és nagyon izgalmas savak jellemzik. Hosszasan lehet "beszélgetni" vele. Kifejezetten izgalmas bor.

Összegzésként megállapítottuk, hogy mindegyik bornak markáns volt a sava és alacsonyabbnak tűnt a édességérzete, mint sejtettük. Sokat beszélgettünk arról, hogy az édes ízérzet észrevehető csökkenését mi okozhatja. Megoldásra nem jutottunk. Szerintem a szerves savak táján kéne kutakodni. Egy valamiben szintén hasonlóak voltak: nem jellemző a döglődő tokajikban meglévő kátrányos ízvilág. Szóval, még ha a csúcsukon esetleg túl is jutottak, még mindegyik élő bor volt.
   Természetesen mint mindig, most is felmerül az ár-érték arány kérdése. Érdemes-e ilyen régi borokat venni és fogyasztani? És ha igen, akkor milyen áron? Én azt gondolom, hogy az árba bizony bele kell kalkulálni a kockázatot is, ami a vásárlással jár. Vajon van-e muzeális tokaji, ami tényegesen mást, többet ad? Adhat-e aha élményt egy ilyen bor, avagy elvárható-e tőle?
   Gyanítom, hogy a nektárok, aszúeszenciák, 6 puttonyosok között bizony vannak csodák. 
A most kóstolt boroknál az élvezeti értékhez viszont hozzá kell képzeni a korukat. Egészen másként néz rájuk az ember, ha történelmet iszik. A Kóstoló mindannyiunknak nagy élmény és jó tanulság volt!

Az elmúlt egy évben -  három tételben - összesen 17 palack egervines muzeális bort vettem. Palackonként 6-7.000 Ft közötti áron. Ezt gondoltam nem árt megosztani, mert nincs sok nyilvános adat arról, hogy milyen áron is cserélnek gazdát. Nyilván nincs nagy kereslet azokon az árakon, amit bizonyos portálok hirdetnek. 
   Közülük két menetben 13 palackot átdugóztam, és átdugózáskor meg is kóstoltam őket. Két fontos tapasztalattal lettem gazdagabb. Az egyik, hogy nincs választás, ha valaki tényleg bort gyűjt és nem palackot, akkor nem most, de legkorábban tíz évvel ezelőtt át kellett volna dugóznia őket! A másik tapasztalat, hogy hatalmas lutri ilyen korú borokat venni. 

Legutóbb a fenti képen látható kilenc palackon végeztem el ezt a beavatkozást. A hiányzó folyadékot 3/4 rész félédes feldebrői olaszrizling (Hárs pince, Gecse István) és 1/4 rész 80%-os tisztaszesz keverékével töltöttem fel. A 9 tételből elvileg 8 édes volt és csak egy félszáraz, ráadásul ez egy kellőképp semleges ízű bor az egri borvidékről, tehát jó választásnak tűnt.
   Kivétel nélkül minden dugó dögrováson volt. Az egyik bele is esett a palackba, ennek a bora túloxidált, menthetetlen, csak kegyeletből nem öntöttem (még) ki. Majd ráérünk egy kóstoló során rituálisan megszabadulni tőle. Az igazi és sajnos elég kellemetlen meglepetést az okozta, hogy a 8-ból mindössze kettő bizonyult valóban édesnek. A többi ízérzetre inkább félszáraz és félédes határán billegett! Éppen csak megszagoltam és megkóstoltam a borokat, nem szellőztettem, tehát komoly kóstolójegyet sem tudok produkálni, de azt meg kellett állípítanom, hogy míg a két édes palack jó, illetve kitűnő állapotban volt, az összes többi nagyon nem. Nyilván felmerül a tárolás kérdése is. Az eladó szerint pincében voltak végig. Az édesség hiánya önmagában nem is okozott volna csalódást, de emellett a borok kesernyés, kátrányos, illetve a félszáraz káposztás íz és illatjegyekt mutatott. 
    Arra ez a pénzköltás minden esetre jó lehet, hogy mások tanuljanak belőle. Csak óvatosan az öreg borok gyűjtésésvel! Már korábban elhatároztam a tapasztalatok hatására, hogy csak olyan tételt veszek meg a jövőben, ahol vélelmezhető a helyes tárolás, de ez a tapasztalat azt mondatja velem, hogy még az sem garancia semmire.


A fenti képen a filléres kis dugózóm látható. A dugókat előzőleg fel szoktam főzni, mert attól megpuhulnak és csak úgy tudom őket belenyomni a palackba. Kézi karos dugózóval nyilván nagyobb erőt lehet kifejteni és úgy a technológiai előírásoknak megfelelően dugózni. A felfőzőlé mindig sötétbarna lesz a dugókból kijövő impregnáló szerektől. A palackok nyakát méhviasszal, vagy aszúk esetén spanyolviasszal zárom.

Ismét egy baráti borkóstoló beszámolója következik. Az apropót a különféle internetes árveréseken megsokasodott tételek adták. A cél az, hogy kapjunk egy képet arról, hogy a piacon kapható borok milyen állapotban vannak. Ez talán segít mindenkit, hogy reális árakat tudjunk meghatározni. Arra kérem kedves olvasóimat, hogyha van saját tapasztalatuk régi borokkal kapcsolatban, akkor azt írják meg kommentben. Ha pedig netán tudnak olyan blogról, honlapról, csatornáról, ahol régi magyar borokat kóstolnak, osszák meg azt is!

Január végén öt tétel került terítékre: 1975 Hosszúhegyi félédes rajnai rizling, 1981 Hosszúhegyi száraz cabernets, 1983 5 puttonyos tokaji aszú, 1986 4 puttonyos tokaji aszú, 1989 száraz marsala. Hárman kóstoltunk. 

1975 Hosszúhegyi félédes rajnai rizling

Színe hibátlan, tükrösen tiszta, világos aranysárga.

illata erősen petrolos, kellemetlen, de gyorsan illan, idővel teljesen kiszellőzik.

Íze hibátlan, határozottan édes. Van még némi sava is, de kissé letompult. Nem túl mély, de kellemesen selymes íze van. Enyhén keserűmandulás az utóíze. Mindhármunk egyértelműen ezt a bort tartotta a legjobbnak a kóstoltak közül. Még évtizedekig iható lesz.

1981 Hosszúhegyi száraz cabernets

Jelentős párolágás látszik a palack nyakánál.

Színe barnába hajló mélyvörös. Átlátszatlan a lebegő üledéktől. 

Illata kifejezetten kellemes, diós, vörösbor létére aszús  jegyeket hordoz. 

Íze meglepő módon, ha mérsékelten is, de még élvezhető. Bár egyikünk vékonynak találta, szerintem van kellő teste. Szép glicerint hagy a pohár falán. Van, aki szerint aszús ízű, van aki áfonyát, én határozottan eperlekvárt vélek felfedezni benne.

1989 száraz marsala

Jelentős párolágás látszik a palack nyakánál.

Színe opálos volt és sötétbarna, lebegő szemcsés üledékkel, mert a nyitáskor felkeveredett az üledék, egyébként tiszta. Ketten is hígított unicumhoz hasonlították, pedig nem fekete, határozottan barna.

Illata intenzív, aromás, erősen alkoholos. Nehezen meghatározható, de nem túl kellemes öreg bor illat. 

Íze sem túl kellemes. Ketten is a lázálom kifejezést mondták, bármit is jelentsen ez. Markáns, fás, kesernyés, mint egy szeszét vesztett viszki.

1986 4 puttonyos tokaji aszú

Jelentős párolágás látszik a palack nyakánál.

Színe tükrösen tiszta, vöröses, v sötét borostyán.

Illata diszkrét, visszafogott. Egyikünk kávés aromákat vélt felfedezni benne.

Íze az illatánál sokkal intenzívebb. Kifejezetten savhangsúlyos. Felmerült bennünk a kérdés, hogy valóban megvan-e benne a legalább 90 gramm/ liter cukor, mert inkább félédes érzete van. Csúcsán túljutott, nem túl gazdag ízvilágú, de a savai még akár egy-két évtizedig is egyben tarthatják.

1983 5 puttonyos tokaji aszú

Színe egészen sötétbarna. A palack falán jelentős sötétbarna lerakódás van.

Illata kellemetlenül szúrós.

Íze édes, de erős és kellemetlen mellékíze van.

Az interneteten vettem négy palack aszút az elmúlt hónapban. 2 palack 1990-es 5 puttonyosat, egy szintén 1990-es 4 puttonyosat és egy 1979-es 3 puttonyosat. Az első 3 palack egész jó állapotúnak tűnik, de az utolsóról sajnos már az átvétel során látszott, hogy a benne lévő bor tönkrement. Azért vettem meg, mert a címke szép színű volt, ami arról árulkodott, hogy nem volt kitéve napfénynek és az eladó is azt mondta telefonon, hogy pincében volt tárolva. A képen fektetve volt, tehát nem láthattam, hogy szintjéből hiányzik, tehát a dugó már nem véd megfelelően, ezért elpárolgott belőle, illetve nyilván túloxidált. A palackot megfordítva vastag lemezbe összeállt barna üledék ereszkedett alá.

Az egyik Facebook csoportban az utóbbi időben szenvdélyes (és sokszor alacsony színvonalú) polémia ment a régi borok értékéről. Elkerülendő azt a csapdát, hogy 6-8.000 Ft-okért döglött borokat vásároljak, elhatároztam, hogy kibontok két borbarát társaságában egy korábban vásárolt 1990-es 3 puttonyos aszút, hogy megtudjam, milyen állapotban is van.

A dugó beletört a palackba, az alsó része könnyen porladt. A palack falát megfogta a bor üledéke

Színe: aranybarna, fátyolos, apró sötétbarna szemcsék lebegnek benne

Illata: intenzív, mazsolás, jellegzetesen tokaji, de érződik, hogy koros

Íze: nagy testű, krémes, olajos, édessége visszafogott, savai markánsak. Ízgazdag, de csúcsán túljutott. Pörkölt diós, mogyorós utóízű. Én tisztelve korát többet láttam benne, mint a többiek. Nekik vízesen üresen indító korty, citromsavas savanya, savanyú lebomló utóíz volt a további kommentjük. 

Valóban nem nyújt akkora élmányt, mint mondjuk egy 2017-es Sárga Borház édes szamorodni. Direkt rákérdeztem a többieknél, hogy számukra mennyit érne egy ilyen palack. Nem voltak túl lelkesek. Leginkább friss szamorodnit vennének. Ezért a borért, kóstolás után 1.000-1.500 Forintot adtak volna. (2019-ben 4.000 Ft-ért vettem)

A bor összességében azért iható volt. El is fogyott. Nem öntöttük ki és nem is hagytunk maradékot az alján, de többet vártam tőle, különösen annak fényében, mennyire jó a Tokaj Kereskedőház fekete címkés 1991-es 4 puttonyosa, amit 2011-ben hoztak forgalomba. 

Ez a kóstoló megerősített abban, hogy csak és kizárólag tökéletes körülmények között őrzött bornak van esélye túlélni, tehát a bizonytalan tárolású palackokkal vigyázni kell. Felkészül egy dugóhibás 1989-es marsala és a kóstolókat folytatom a meglévő készletekből, mert sajnos nem találok hasonló tematikájú, magyar nyelvű oldalt.

A borgyűjtők között van, akiket az úgynevezett palackgyűjtőknek nevezzük. Ők azok, akik a borospalackokat, mint ipartörténeti emlékeket kezelik. Számukra a palack külsejének megőrzése a legfőbb feladat. Kevésbé számít a palack tartalma. Ők nem tehetik a palackokat túl nedves pincébe, nehogy sérüljön a címke és ördögtől valónak tartják a borok újradugózását, mert azzal elveszti az eredetiségét. Kétségtelen tény: nincs olyan szervezet, "hiteles hely", ami gyűjtők számára hiteles módon dugózná újra a palackokat. 

A borgyűjtők másik csoportja számára a beltartalom az igazán fontos. Örökké azonban nem védi a bort a dugó. Ideig-óráig segíthet a palack nyakának leviaszolása, azonban ez is képes átvérezni. Amikor már szintcsökkenést, dugóvérzést indokolatlan sötétedést tapasztalunk, akkor már késő. A dugó nem véd már megfelelően. Semmi más nem segít, mint az átdugózás. 

Egy minőségi dugó képes akár több, mint negyven éven át is tartani, de ez ritka kivétel. Sokszor alig húszéves borok dugója elporlad a kinyitáskor. 

Az alábbi képeken 1966-os és 1976-os palackok átdugózása látható.
A borok végig megfelelően voltak tárolva. A '66-os palacknál érdemi szintcsökkenés volt tapasztalható. Az újradugózás természetes velejárója, hogy csak saját fogyaztásra szánt tételeknél alkalmazható, mert többé senki nem fogja hiteles palackként megvenni őket. Ha nem dugozzuk őket újra, akkor viszont menthetetlenül megsemmisül a benne lévő bor.

1 1966-os és 3 1976-os palackot dugóztam át. Mindet megkóstoltam. Egyikük kitűnő állapotban van. Kettő elmegy, a legöregebb viszont túloxidált. Az édesség és a savak szépen megmaradtak. A szintet fele rész 2019-es Tóth Ferenc-féle édes leánykával, fele rész tiszta szesszel töltöttem fel.

Húsz éve iszom bort. Tudatosan próbálom felfedezni a borok világát, a hazai borvidékeket és szőlőfajtákat. Időnként azért szívesen ismerkedem más tájakkal is. Kell is az összehasonlítás. 

Ugyanaz a fajta is teljesen más arcát mutatja nem hogy más borvidéken, vagy más készítési mód esetén, de még másik pincénél, sőt egyazon pince más hordójánál is. Többször találkoztam azzal, hogy egy bor egyszer nagyon ízlett, máskor kevésbé volt ínyemre való.  

Sokat kell kóstolni, mire kezd kialakulni, hogy mikor mi és miért ízlik. Tavasztól őszig főként száraz fehéreket kedvelek mostanában, hűvösebb estén inkább vöröset. Őszttől tavaszig inkább vörösborokat és tokajikat.

Az újdonász stílust, a reduktívat, vagy abból merítkezőt nem igazán kedvelem. Kevés olyan szőlőfajta van, amiből többet, jobbat tud kihozni, mint a hagyományos, hordós, oxidatív technológia. Ilyen ritka kivétel például az irsai olivér és a cserszegi fűszeres. Kevésbbé illatos fajtáknak nagyon nem áll jól. Kifejezetten semleges fajtákból legfeljebb némi ásványosságot tud felmutatni. Még soha nem ittam olyan tokaji furmintot, ami ízlett volna és három évnél rövidebb ideig hordóztatták volna. A jellegzetes tokaji ízt, illatot tapasztalatom szerint 3-6 év hordózás kezdi előcsalogatni. 10, vagy 20 év hordózás azonban még inkább az előnyére válik. 

Pasteur mondta, hogy a bort az oxigén csinálja. Teljesen egyetértek vele! Soha nem ittam még jó kéknyelűt például. Azt tartották róla a régiek, hogy 6 éves koránál korábban nem érdemes fogyasztani. Manapság legfeljebb 6-8 hónap hordózás után piacra kerül. Ahhoz képest még túlárazott is. Egy kéknyelű emlékezetes maradt a számomra. A Nyári pincészettől. Azonban ott sem a bor érvényesült, hanem a diszkrét vaníliaíz a hordóból. 

Manapság a borínyencek egyensúlyt szoktak keresni a borban. Kicsiszolt, feszes tételek, harapósan friss, roogós savak. Amit én keresek a borban az a barokkos jelleg. Legyen túlzó! Legyen szeszélyes! Nagy testű, kerek, érett. legyen túlzó! Mindenben! Ízben, illatban, testben, alkoholban. 

És, hogy egy pozitív példát is említsek: Kázsmér szürkebarát, battonage technológiával.

A borgyűjteményemet őrző pincerész megtelt. További palackokat csak akkor tudok letenni, ha helyet szabadítok fel. Az évek során felgyűlt néhány olyan palack, amelyről erősen kérdéses volt, hogy a benne rejlő bor iható-e még. Tárolási előzményeikről semmit nem tudtam. Részben a színükről, üledékükről, részben a jellegükből adódóan nem vártunk tőlük semmit. Ezek közül válogattam ki hat üveget és ráadásnak egy hetediket, amelyikben még sejtettem némi életet.

Döglött borok kóstolója néven nyitottuk meg az alábbiakat:

Két palack 1969-es 3 puttonyos aszú. Az Abaújszántói Állami Gazdaság borai. Rendelkezem olyan palackokkal, ahol látszik az évszám a nyakszalagon. A cimkésnek eresztett a dugója, így várható volt, hogy túloxidált. 

Színe sötétbarna, enyhén homályos és üledékes.

Illata gumis szaggal nyitott. Egyikünk égettnek, másvalaki széteső, de felismerhetően tokajinak nevezte.

A korty nagy, glicerines testtel betölti a szájat. Van cukra. Intenzív, de túloxidált, széteső, lebomlott íze van. Mint minden tételnél itt is nehéz mihez hasonlítani.

A másik '69-es dugója elmállott a nyitáskor. Szemben az előzővel, a bor vastagon beszínezte a palackot. 

Színe zavarosabb volt, mint az előző tételnek. 

Illata intenzív, kicsit szúrós és csípős, de nem kellemetlen. Némileg emlékeztet a tokajira. Van, aki mazsolát vélt felfedezni benne.

Íze érezhetően jobb, mint az elsőnek, de már ez is a hanyatlás végső stádiumában van. Édessége sokkal intenzívebb, savai kifejezetten élénket, enyhén csípősek.

1981-es cabernet sauvignon az Egervintől.

A vörös színanyagok szinte teljesen lebomlottak, ezért ettől a bortól tényleg semmit nem vártunk. Egyszerűen csak kíváncsiak voltunk, hogy mivé válik egy bor, amely inkább öreg, érett fehérborra emlékeztet. Színe világos borostyán, enyhén homályos.

Illata általános meglepetést keltve nem kellemetlen, sőt, két társamat tokajira emlékeztette. Számomra gyorsan változó, nehezen meghatározható volt.

A másik meglepetés, hogy senki nem akarta kiköpni. Íze egyáltalán nem alkoholos. Mindenkit másra emlékeztet. Citromos, savanykás, némi lebomlott csersav halvány emléke érződik benne. Egyikünk sem mondaná meg, hogy ez valaha vörösbor volt. Meg lehet ugyan inni, de egyértelműen elmúlt már.

1990-es ismeretlen fajtájú (cimke nélküli) száraz fehérbor, Schlosskeller Halbturm feliratú kapszulával.

Szép, érett szalmasárga színű, apró, szemcsés, lebegő üledékkel. Markáns glicerin csurog alá a pohár faláról

Szaga van. Nem kellemes. (dugója penészes volt)

Intenzív, ódon, dohos zöldségre emlékeztető íze van. A korty közepe enyhén savanykás. Utóíze sokáig kísért.

1996-os olaszrizling-sauvignon blanc házasítás a Figula pincétől.

Színe gyönyörű, tiszta, érett aranysárga.

Szaga káposztás, mely szellőztetésre alábbhagy és döglöttbor illat marad helyette.

Íze öreg, döglött boríz némi savanyával.

1997-es egri bikavér a Gacsó családi pincéből.

Homályos, rubinszínű barnás reflexekkel.

Szaga kellemetlen, ázott bőrös, animálisan indított, majd hosszú szellőztetés után elviselhetőbbé vált. Kezdtek előbújni érett vörösborra jellemző jegyek is.

Erősen savhangsúlyos bor, bár inkább citrom-, és borkősav van benne. Csersav nem igazán érződik. Vékony testű. Ezt a bort senki nem nyelte le. Egyértelműen döglött.

1998-as köveskáli száraz szürkebarát Tombor István Ódon pincészetéből.

Az összes közül ennek volt a legszebb színe. Tiszta, csillogó, érett aranysárga.

Szagáról nyitáskor annak ellenére a bakkecske jutott eszembe, hogy nem tudom, milyen szaga van a bakkecskének. Ez hosszas szellőzés hatására teljesen elenyészik és nem bántó öreg borillattá válik.

Íze legalább akkora változáson megy keresztül a szellőztetés során. Kezdeti kellemetlen, káposztás bakkecskeízét leveti és borként értelmezhető, bár nem túl kívánatos, markáns savú itallá változik. 

És végül álljon itt egy csoportkép:

A hajdan szép napokat látott Egervin rendelkezett az ország legnagyobb muzeális borkészletével. Nagyjából 400.000 palack régi bort őriztek pincéikben. Tokaj hegyalján is csak körülbelül negyedmillió palack lehet a Grand Tokajnál, bár ott vannak XIX. századi borok is.

Legkorábbi tételeik 1964-esek voltak. A legfiatalabb, amivel eddig találkoztam 1992-es. A készlet ma már nincs egyben. Maradékának egy részét a Raiffeisen Bank szerezte meg, amelyik 2011 körül még körlevélben tájékoztatta dolgozóit, hogy lehet vásárolni belőle, eladni azonban végül nem adtak el nekik.

Joggal merül fel sokakban a kérdés, hogy mit érnek ezek a borok? Borkereskedésekben és különböző árverési oldalakon időnként fel-fel tűnik néhány palack. Áruk két-három ezer Forinttól akár negyven ezerig is változhat. Azt látom ugyanakkor, hogy érdemi kereslet nem mutatkozik irántuk.

Egy bor értékét nyilvánvaló módon a kereslet-kínálat határozza meg. Sokak lelki szemei előtt lebegnek hatalmas összegek, nyilván a híres francia borházak elképesztő árai analógiájára. Vajon mégis mi kell ahhoz, hogy itt, nálunk is több tízezer Forinton cseréljenek gazdát ezek a régi borok?

Nos, sok minden. Egy gyűjtői kör kialakítása komoly munka. A legelső maga a bor. Kóstoláson kéne megmérettetniük és ott bizonyítaniuk is kéne! Ahhoz, hogy a potenciális gyűjtői kör értékelje ezeket a borokat, ahhoz időnként fel kéne tűnniük a szaksajtóban. Kellenek fórumok, ahol előtérbe kerülnek a borok. Azt se felejtsük el, hogy a sor megszakadt. Nincs folytatása ennek a sorozatnak. Az elérhető készlet minőségéről, sem pontos nagyságáról sincsenek hiteles információink.

Annyival szeretném segíteni elhelyezésüket, hogy röviden megosztom saját tapasztalataimat.

Az alábbi tételeket kóstoltam eddig:

Édes leányka 1964

Sötét színű, intenzíven ódon illatú bor. Zenitjén túl van. Különösebb izgalmak nélküli bor. Enyhe édességgel. savai nagyon tompák már, igaz a leányka eleve savszegény fajta.

Bikavér 1978

Színe barnába hajó, átlátszatlan. Még egyben volt, de csúcsán már túljutott. 

Édes leányka 1981

Egyike a valaha kóstolt legjobb boroknak! Színe vöröses borostyán. Felejthetetlenül gazdag illata van. Íze mély, sokrétű, fűszeres. Lecsengése szinte véget nem érő. Kitűnő formában van és semmi jele az öregedésnek, fáradásnak, kátrányosodásnak.

Bikavér 1986

A '78-ashoz hasonlóan inkább érdekes, mint jó.

Mind a négy bor megfelelően volt tárolva. A vörösborok barnulása az idő és nem a napfény hatására történt.

Az egyik legnemesebb hobbi a régi évjáratú borok gyűjtése. Ismert az a mondás, hogy korral nemesedik, mint a jó bor. De vajon tényleg nemesedik?

Egy palack 1984-es badacsonyi muskotály

A magyar bortörvény szerint az öt évnél régebbi, különleges minőségű bor számít muzeálisnak. Én a magam részéről inkább a 25 évnél régebbit tekintem annak. De vajon mitől lesz egy bor különleges minőségű? És minek számít egy koros, de egyszerű bor? Vajon mi az oka, hogy sokan gondolják értéknek a régi palackokat, mégis oly keveset tud a közvélemény róluk.

Az tény, hogy a ma egyébként virágzó boros sajtóban alig találkozni a témával. Ennek két nyomós oka is van. Az egyik az, hogy jellemző módon üzleti célból, támogatott tartalmat jelenítenek meg és mivel mai borászok többségének nincsenek forgalmazásra szánt muzeális tételei, ezért nincs is nagyon mit reklámozni. Hazánkban a második világháború során és után zömében megsemmisültek a régi készletek és a szocializmus sem segített a borkultúra eme fontos részének továbbélésében.

A másik fő ok, ami miatt nem népszerű ez a témakör, az a bordivat által diktált borízlés. A muzeális borok között még nem igen találunk reduktív eljárással készülteket. ha akad is egy-kettő, azoknak az eljárásból adódóan nem biztos, hogy jót tesz a idő, hiszen az acéltartályos borokat jellemzően friss fogyasztásra szánják.

Kérdés az is, hogy önmagában elég-e az, hogy egy bor különleges minőségnek megfelelő eljárással készül és elmúlt negyed százados? Aki már többször kóstolt ilyen bort, az tudja, hogy van még egy nagyon lényeges szempont: a helyes tárolás. Bizony a legnemesebb nedű is tönkremegy idővel, ha nem megfelelően tárolják.

A muzeális borok gyűjtőinek különféle szempontjai lehetnek. Hazánkban jellemzően elsősorban a palack és nem a benne lévő bor a fontos. Ez esetben a fő szempont a sértetlen kapszulájú, kivehető címkéjű palack. A tulajdonos mint műtárgyat őrzi a bort. Általában nincs szándékában meginni, viszont később tovább tudja értékesíteni. Egyfajta befektetésként is tekint rá.

A másik, ritkább szempont az, ami magát a palackba zárt bort helyezi előtérbe. Itt (különösen, ha nincs tervben későbbi értékesítés) a palack tartalmának megőrzése során háttérbe szorulhat, vagy egyenesen lényegtelen a címke és az eredeti kapszula. Aki előrelátó és rendelkezik megfelelő beszerzési forrással, még vehet kimagasló minőségű bort kimérve, amit maga palackoz le. Ennek hitelességét természetesen nem tudja igazolni, de megelégszik a tudattal, hogy évtizedek múlva kibontva kárpótolva lesz (ő, vagy az örököse) ezért a csekélységért.

Tapasztalatom szerint a régi borok, ha tönkre is mennek, nem ártalmasak. Legrosszabb esetben, nem isszuk meg, mert nem ízlik, vagy egyenesen rossz. Sokszor azonban inkább csak nem jók. ihatóak még, de nem nyújtanak annyi élvezetet sem, mint egy szerény, alsópolcos újbor.

A bor élő anyag. Szemben a tömény italokkal, palackban is érik, fejlődik. Az érés során szépen lassan elveszti elsődleges íz- és illatjegyeit és másod-, harmadlagos aromákkal gazdagodik. Hat év alatt alakul ki az úgynevezett palackbuké.

Azt tapasztalom, hogy egy több évtizedes bor illata a szellőztetés során rohamosan és radikálisan képes megváltozni. 

A bor eltarthatóságának legfőbb segítői a helyes tárolás mellett a magas alkohol, magas cukor és a magas savtartalom. A fehérborok az idő előrehaladtával sötétednek. fajtától és tárolástól függően akár barnás, vagy vöröses borostyánszínűeké is válhatnak. A vörösborok ezzel szemben egy idő után fakulnak.

A vörös színanyag idővel menthetetlenül lebomlik. A vörösbor eleinte homályossá válik, majd elkezd barnulni, végül összeesik. Érdekes különböző korú portóikat összehasonlítani. Egy 30-40 évet hordóztatott portói színe (szűrés után palackozva) sillerre vagy rozéra hasonlít, míg fiatal korában még átlátszatlan tintó. A színanyagok távozásával és a szűréssel bizony az élvezeti értékéből is veszít.

Nem különleges minőségű fehérborok sokszor elvékonyodnak, Ízük vízessé, üressé, olykor káposztássá válik. A tokajiknál rendszeresen megjelenik a kátrányos mellékíz, mint a bomlás jele. Jó kérdés, hogy a '70-es, '80-as évek aszúi mennyi aszút és mennyi melaszt tartalmaznak...

A hordóban többször átforrt, agyonoxidált bor akár csípős ízt is felvehet. Volt szerencsém inni egy több évtizedes tokajit (nem tudta megmondani a gazda, hogy mióta van hordóban), ami önmagában már nem volt igazán jó, de friss édes furmintot csodálatosképpen megfűszerezett koncentrált ízeivel.

Évek óta tartó hallgatásom oka egy lenületes Facebook csoport létrejötte, melynek tagjai aktívan kutatják a magyar ötvösség jeleit.

Ezüsttémában mindneki bátran forduljon a csoporthoz:

Fémjelek, készítő- és forgalmazójelek, alpakka és ezüstözött tárgyak jelei

A blog induló mottója szerint "Antik magyar ezüstevőeszközökről, és talán másról is." szól. Ahogy haladok előre az élet vándorútján, egyre több tapasztalatot szerzek, egyre több mindent figyelek meg. ezekből a tapsztalatokból szeretnék időnként megosztani pár gondolatot, mert sokszor azzal a jelenséggel találkozom, hogy éredekes felfedezéseket egyszerűen nincs kivel megosztani. Legyen hát közkincs.

Egyik fő téma, amivel az antik magyar ezüstnél ugyan jóval több oldal foglalkozik - de nem elég - pedig nem más, mint a bor.

Ezúton szeretném megosztani a Kőszegi Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig című könyvben nem található nagyszebeni beütő képét. A mester Andreas Lauterbach (1838 M - említve 1867-ig,  K.: 1488) a kések formája és a címerpajzs alapján működésének kezdetére teszem a jel használatának idejét.

Kedvenc árverési honlapomon elég gyakran pontatlanul, vagy egyenesen tévesen írják le az eladásra kínált tárgyon lévő véséseket. A leggyakoribb hibák: a közönséges monogram címernek való titulálása, illetve, egy-egy jelzést sokszor főúri, sőt, egyenesen grófi monogramnak neveznek, holott nincs is rajta (vagy nem megfelelő a) korona.

A fenti tabló segítségével ezentúl könnyen eligazodhatunk a fogalmak sűrűjében. Az A kép egy egyszerű monogram (1831, Bécs) A B kép véséséről már biztosan tudjuk, hogy egykori tulajdonosa nemes volt, hiszen a német nyelvterületen használt von szó rövidítése erről árulkodik (1834, Grác). A C képen látható monogram felett egy kilencágú korona található, vagyis ennek egykori tulajdonosa gróf volt (1865, Bécs). A címertan (heraldika) szabályai szerint a nemesség jele az öt ágú korona (ez tapasztalatlan szemlélőnek esetenként háromnak tűnhet, mert sokszor a páros ágak kisebbek, mint a páratlanok), a bárók jele a hét ágú, a grófoké a kilenc, a hercegi családoké pedig a tízenegy ágú korona. A D képen is csak egy monogramot láthatunk, még ha elég szép, díszes kivitelben is ( 1872 utáni). A XIX. század végén Mikszáth tanúsága szerint a pesti kocsisok a korona nélküli, közönséges (egyébként cirkalmas) monogramot szőlőtőkének csúfolták, és nem is igen becsülték az olyan fogat tulajdonosát, aki nem címert festetett a kocsi oldalára. Végül pedig egy grófi címer látható a tabló utolsó E jelű képén (1866, Bécs). A kilenc ágú korona itt is jól eligazít minket.

Az alábbi képen ismét láthatunk néhány jellegzetes, Magyarországon és Közép-Európában elterjedt evőeszközt. Az evőkanalas összeállításhoz képest feltűnik két típus, az egyik a lant, vagy gitár vég, amellyel sokkal gyakrabban találkozom kiskanalaknál, mint evőkanalaknál. A másik az Art Deco jellegzetes darabja az ún.: angol vég, ennek is egy szebb, domború változatát láthatjuk.

Balról jobbra haladva:

a, lándzsavég, Pest, 1818

b, nyelv alakú vég, Pest, 1832

c, lant, vagy gitár végű, Pest 1857

d, hegedűtok-vég, Pest 1862 későbbi, szecessziós monogrammal

e, variációs hegedűtok-vég, Bécs, 1857

f, stancába vert, körte alakú hegedűtok változat, Budapest, 1867-72

g, stancába vert angol vég, Budapest, 1936 utáni

A műkereskedelemben leggyakrabban fél tucat, azaz hat evőeszközt szoktak egy teljes készletnek tekinteni. Nagyobb udvartrartásokban azonban természetesen nagyobb darabszámú készletek voltak. Sajnos nem végeztem ezirányú kutatásokat családi leltárakban, végrendeletekben, de egy birtokomban lévő darabról nyilvánvaló, hogy valaha egy nagyobb készlet része volt. Gondolom a féltucat többszöröse, tehát legalábbis egy 24 darabos készleté. Egyszer találkoztam azonban 113-as számot viselő darabbal is.

A kép egy 1830 körüli szombathelyi kanálról készült.

Mindenki tudja, hogy a kést, mint a legősibb  evőeszközt a tányér jobbjára helyezzük, a kanalat tőle kijjebb, a legfiatalabb evőeszközt a villát pedig a tányér bal oldalára. A kés éle befelé, a tányér felé néz. A kanál merítője és a villa hegyei leggyakrabban felfelé. De nem mindig van ez így. Azt, amikor a kanál és a villa lefelé néz, francia terítési módnak hívjuk. Az alábbi képen egy francia és egy hagyományos terítési módhoz alkalmazkodó vésést láthatunk:

Sok olyan jelzést ismerünk, aminek a pontos korát eddig még nem sikerült meghatározni, így a jelzett tárgy koránál a stílusjegyekre kell hagyatkoznunk. A pontosabban beazonosítható jegyek segítségével azonban könnyen felállíthatunk egy időrendet. Az evőeszközök stílusának fejlődését, egy-egy végződés, vagy másként mondva nyéltípus megjelenését követhetjük nyomon az alábbi képen:

Balról jobbra haladva:

a, stancába vert enyhén lekerekített lándzsavég, Pest, 1800 körül

b, nyelv alakú vég, Pest, 1815 körül

c, lándzsavég gombbal, Győr 1830

d, korai hegedűtok-vég, Losonc 1835 körül

e, szárvég, Körmöcbánya, 1841-1850

f, variációs hegedűtok-vég, Budapest, 1872 után

g, hegedűtok-vég, Budapest, 1872 után

h, udvari, vagy másképpen strasszburgi forma, Bécs, 1872 után

A XIX. század elején a lándzsavég volt a legnépszerűbb. Legtöbbször gomb nélkül. Az 1830-as évekből még bőven találkozni a típussal.

Később a kerek, csepp, vagy nyelv alakúak terjedtek el leginkább. Az 1820-as évektől az 1860-as évekig jellemző.

A közfelfogás által biedermeiernek tartott a merítő és a szár határán gombot viselő hegedűtok formából (g típus) főként csak az 1850-es évek utánival találkoztam.

Szeretném az erre fogékonyakkal megosztani, hogy sikerült beazonosítanom egy olyan ötvösjegyet, mely nem szerepel a Kőszeghy-féle könyvben. Az 1136-os szám alatt publikált Daniel Keller mesterjegyével együtt szereplő jelzésben Losonc város címerállata, a fiókáit vérével tápláló pelikán jelenik meg, azonban az 1133-mas szám alatt publikált beütőtől eltérően felül ívelt négyszög alakú keretben szerepel a madárs, és a nyaka és szánya között egy 13-as található.

Egy szokásos pesti felfedező sétámon találtam egy könyvet, amely a kovácsjelekről szól. Sajnos csak a XIX. század végétől vannak benne a különböző szerszámokba ütött mesterjegyek. Így ezekről most még nem tudok semmit:

Mindkét kés Pesten készült. A felső 1852-ben, az alső 1829-ben.

Az hazai ezüst evőeszközök többségén kétféle, acél beütővel készült ötvösjegy található. Ezek egyike, a mesterjegy a tárgy készítőjére utal (neve, vagy gyakrabban monogrammja szerepel rajta), másika fémpróba, a város céhe által beütött jel, mely a XIX. századra minden esetben jelöli az ezüst finomságát. (Legtöbbször egy 13-as szám szerepel rajta). Illetve igen elterjedtek a kombinált jegyek, melyek a finomság mellett utalnak a céh székhelyére, vagy ezen felül évszámot is tartalmaznak.

Előfordul, főleg a korábbi, illetve az erdélyi tárgyakon, hogy csak egy jel, a készítő jele szerepel a tárgyon, illetve léteznek különféle mellékjegyek. Ezek legytöbbször évszámbetűk, vagy városnevek.

MAgyarországon a középkortól 1867. január 1-jéig az ezüst finomságát latban mérték. Színezüstnek a 16 latosat vették. Az evőeszközökön leggyakrabban előforduló 13 latos jelzés szerint a tárgy 13 rész ezüstöt és ötvözőanyagként 3 rész rezet tartalmaz. Ez 812 ‰ finomságúnak felel meg.

Az ezüstről, illetve az ötvösjegyekről Pallai Sándor Nemesfém ipari zsebkönyve, Kőszeghy Elemér: Magyarország ötvösjegyek a középkortól 1867-ig, illetve P. Brestyánszky Ilona: A Pest-Budai ötvösség című műve ad eligazítást. Közülük Kőszeghy könyve az ezüstjelzések Bibliája. Jelenleg Grotte András a téma legjelesebb kutatója. Sajnos publikációinak összefoglaló művével még nem találkoztam

Az ezüst rendkívül jó tulajdonságokkal rendelkezik. Nagyon jól alakítható és jó alaktartó. Kiválóan nyújtható. 1 gramm ezüstből 1800 méter hosszú szál húzható (vö. arannyal: 2000 méter).

Minden más fémnél jobb hő- és elektromos vezető. A legnagyobb fényvisszaverő képességű fém, ezért felpolírozva gyönyörűen csillog. Keményebb az aranynál. A legtöbb fémmel jól ötvözhető.

Nem oxidálódik!!! A köznyelv által oxidációnak mondott folyamat az ezüstnél valójában szulfidizáció. Ezüstszulfid réteg keletkezhet a kénes, szennyezett levegővel való érintkezése során, mely megvastagodva fekete bevonatot képez.

Az ezüst antiszeptikus (baktériumölő hatású). Így például az ezüstedényben tárolt víz, nem romlik meg. Ezt a kedvező tulajdonságát élvezhetik az ezüstevőeszközöket használók is.

Az utóbbi időben örvendetesen sok ismeretterjesztő könyv jelent meg különböző mű-, illetve használati tárgy csoportról. Legyenek ezek bútorok, üvegek, vagy éppen ezüsttárgyak. Jellemző azonban, hogy főleg angolszász területen született képeskönyvek fordításairól van szó. Ezen művek alapján azonban sokszor nem ismerhető meg a sajátosan közép-európai stílusvilág.

Egy családi esemény nyomán érdeklődésem a hazai antik ezüsjelzések irányába fordult. (Magyar vonatkozásban antik ezüstnek az 1867 előtt készült tárgyakat nevezzük) A későbbiekben szeretném megosztani eddigi tapasztalatiamat a hazai ezüstevőeszközökről. Mivel a téma nyilvánvalóan nem bír rendszeresen megtölteni egy blogot új információkkal, ezért biztosan előfordulnak majd más, társadalomtörténeti érdekességek is.

Lectori Salutem!